3.fejezet

Na jó asszem most már nem értek semmit...itt áll velem szembe egy férfi aki azt mondja h megmentette az életemet az által, hogy megharapott és vámp..vámp..vámpír lettem...ez tiszta hülyeség.. hisz vámpírok nem léteznek.. vagy...nem léteztek???  Most ez, hogy van?? Nem tudtam volna megmondani, hogy mennyi ideig lehettem csendbe..de megkellett szólalnom..
- Ez biztos? Mármint, hogy...vámpír lettem. Maga változtatott át? Miez az egész?
- Először is, igenbiztos hogy vámpír lettél. Másodszor pedig, igen én változtattalak át. Harmadszor meg ez az egész az, hogy leestél a fáról...vérzett a fejed, eltört pár csontod, és túl értékes vagy ahhoz, hogy életed vesszen. De erről majd késöbb beszélünk még. De..nem vagy szomjas?
- Most, hogy szóba hozta mintha egy kicsit az lennék.
- Ez különös, mert az lett volna az első dolgod, hogy rámugrassz a félelemtől, hogy esteleg bántani foglak.. de te nem teljesen nyugodta vagy. Meg ott van az a tény is, hogy kaparna a torkod...de neked nem csak akkor ha szólok. Rettentő nagy önuralmad van..olyan mint az enyém..csak még itt van valami. Eleazar..az az ember akivel láttál egy este Olaszországban...annak az embernek van egy különleges képessége.. megérzi, hogy ki milyen tehetséggel rendelkezik. Legyen az ember vagy vámpír.
- És..neked mondta már, hogy nekem milyen képességem van?
- Igen. Van egy pajzs a fejedben. Ez azt jelenti, hogy nem tudnak neked ártani mások akiknek van valamien tehetsége. Ki kell még fejlesztenünk ezt az egészet. Lesz rá elég időnk.
- Hogy szólítsalak, mert te tudod a nevem..de én még nem tudom a tiédet?!
- Carlisle vagyok. Azt tudnod kell, hogy ezentúl az én nevemet fogod használni, mint nevelt lányom. Rendben?
- Igen apuci.-mosolyogtam Rá.- és mi a vezetékneved?
- Cullen. Ezennel Isabella Cullen vagy. Majd a papírokat megcsináltatjuk.
- Rendben. Mivel táplálkozunk? Ugye nem....
- Nem, nem emberi vérrel. Állat vérrel természetesen.
- Huh..akkor megnyugodtam. Ha már a kajánál tartunk...megéheztem.-nevettem Rá szélesen.
- Gyere. Van itt a közelbe egy kisebb szarvas csorda.-kuncogott.
- A futás vagy inkább száguldás isteni volt. Teljesen felszabadultabb lettem tőle. Carlislelal nagyon jó volt meg reggelizni. Nem zavartuk egymást, még az elején elmondta, hogy hogyan álljak neki ennek az egésznek, és utána ő is elkezdett lakmározni.

290 évvel késöbb.
(Carlisle szemszöge)

Sok minden történt az elmúlt 290 évben. Bővült és megfogyatkozott a családunk. Bella elhagyta családunkat, mikor újak érkeztek volna. Nem haragszok rá, mert tudom, hogy egyszer visszatalál hozzánk. Azóta van egy feleségem, és négy nevelt gyermekem. Egy kis városban élünk...Forksban. Ez a hely kedvez nekünk, egy hónapba ha háromszor kisüt a nap. Orvosként dolgozok a helyi korházban, a feleségem Esme az árvaház vezetője, a gyerekek pedig a forksi gimnáziumba járnak. Úgy gondoltuk, hogy ez a nap is ugyanolyan lesz mint a többi. Mindenki elment a dolgára, és mikor hazaértünk megéreztünk egy szagot...amit senki enm ismert rajtam kívül. Bár én se voltam benne biztos, hogy annak az illetőnek az illatát érzem akire gondoltam..de a végén kiderült, hogy a felismerés igaz volt. A nappaliba belépve megláttunk egy lányt. Jasper és Emmett ebben a pillanatban elénk lépett. Mint két védelmező. Pedig ettől a lánytól nem kell félniük. A szeme ugyanolyan arany mint a miénk...szóval még mindig állatvérrel táplálkozik. Megkerültem Emmettet vagyis inkább megpróbáltam mert mikor tettem egy lépést elém állt.
- Emmett nem kell így viselkednetek. Ismerem ezt a lányt.- mikor nem akart elálni az utamból megkerültem és fogadtam a régóta elvesztett nevelt lányomat. - Bella, hát hazatértél?!
- Sziasztok. Helló Carlisle...apa.-mondta és megölelt.
- Ti ismeritek egymást???-néztek ránk a többiek.