Sziasztok!!

Köszöntök mindenkit. Figyeljetek csináltam egy új oldalt. http://www.tunderiboldogsag.blogspot.com/  ez azaz oldal. Nézzetek be oda is.:D pux. Dijja

3.fejezet

Na jó asszem most már nem értek semmit...itt áll velem szembe egy férfi aki azt mondja h megmentette az életemet az által, hogy megharapott és vámp..vámp..vámpír lettem...ez tiszta hülyeség.. hisz vámpírok nem léteznek.. vagy...nem léteztek???  Most ez, hogy van?? Nem tudtam volna megmondani, hogy mennyi ideig lehettem csendbe..de megkellett szólalnom..
- Ez biztos? Mármint, hogy...vámpír lettem. Maga változtatott át? Miez az egész?
- Először is, igenbiztos hogy vámpír lettél. Másodszor pedig, igen én változtattalak át. Harmadszor meg ez az egész az, hogy leestél a fáról...vérzett a fejed, eltört pár csontod, és túl értékes vagy ahhoz, hogy életed vesszen. De erről majd késöbb beszélünk még. De..nem vagy szomjas?
- Most, hogy szóba hozta mintha egy kicsit az lennék.
- Ez különös, mert az lett volna az első dolgod, hogy rámugrassz a félelemtől, hogy esteleg bántani foglak.. de te nem teljesen nyugodta vagy. Meg ott van az a tény is, hogy kaparna a torkod...de neked nem csak akkor ha szólok. Rettentő nagy önuralmad van..olyan mint az enyém..csak még itt van valami. Eleazar..az az ember akivel láttál egy este Olaszországban...annak az embernek van egy különleges képessége.. megérzi, hogy ki milyen tehetséggel rendelkezik. Legyen az ember vagy vámpír.
- És..neked mondta már, hogy nekem milyen képességem van?
- Igen. Van egy pajzs a fejedben. Ez azt jelenti, hogy nem tudnak neked ártani mások akiknek van valamien tehetsége. Ki kell még fejlesztenünk ezt az egészet. Lesz rá elég időnk.
- Hogy szólítsalak, mert te tudod a nevem..de én még nem tudom a tiédet?!
- Carlisle vagyok. Azt tudnod kell, hogy ezentúl az én nevemet fogod használni, mint nevelt lányom. Rendben?
- Igen apuci.-mosolyogtam Rá.- és mi a vezetékneved?
- Cullen. Ezennel Isabella Cullen vagy. Majd a papírokat megcsináltatjuk.
- Rendben. Mivel táplálkozunk? Ugye nem....
- Nem, nem emberi vérrel. Állat vérrel természetesen.
- Huh..akkor megnyugodtam. Ha már a kajánál tartunk...megéheztem.-nevettem Rá szélesen.
- Gyere. Van itt a közelbe egy kisebb szarvas csorda.-kuncogott.
- A futás vagy inkább száguldás isteni volt. Teljesen felszabadultabb lettem tőle. Carlislelal nagyon jó volt meg reggelizni. Nem zavartuk egymást, még az elején elmondta, hogy hogyan álljak neki ennek az egésznek, és utána ő is elkezdett lakmározni.

290 évvel késöbb.
(Carlisle szemszöge)

Sok minden történt az elmúlt 290 évben. Bővült és megfogyatkozott a családunk. Bella elhagyta családunkat, mikor újak érkeztek volna. Nem haragszok rá, mert tudom, hogy egyszer visszatalál hozzánk. Azóta van egy feleségem, és négy nevelt gyermekem. Egy kis városban élünk...Forksban. Ez a hely kedvez nekünk, egy hónapba ha háromszor kisüt a nap. Orvosként dolgozok a helyi korházban, a feleségem Esme az árvaház vezetője, a gyerekek pedig a forksi gimnáziumba járnak. Úgy gondoltuk, hogy ez a nap is ugyanolyan lesz mint a többi. Mindenki elment a dolgára, és mikor hazaértünk megéreztünk egy szagot...amit senki enm ismert rajtam kívül. Bár én se voltam benne biztos, hogy annak az illetőnek az illatát érzem akire gondoltam..de a végén kiderült, hogy a felismerés igaz volt. A nappaliba belépve megláttunk egy lányt. Jasper és Emmett ebben a pillanatban elénk lépett. Mint két védelmező. Pedig ettől a lánytól nem kell félniük. A szeme ugyanolyan arany mint a miénk...szóval még mindig állatvérrel táplálkozik. Megkerültem Emmettet vagyis inkább megpróbáltam mert mikor tettem egy lépést elém állt.
- Emmett nem kell így viselkednetek. Ismerem ezt a lányt.- mikor nem akart elálni az utamból megkerültem és fogadtam a régóta elvesztett nevelt lányomat. - Bella, hát hazatértél?!
- Sziasztok. Helló Carlisle...apa.-mondta és megölelt.
- Ti ismeritek egymást???-néztek ránk a többiek.

2.fejezet

Éreztem, hogy száguldanak velem. Olyan érzés volt, mintha egy kocsiban utaznék aminek minden ablaka levan húzva. és a friss szellő egyik ablakból a másikba megy. Valami hideget éreztem a testem alatt. Hideg karok fogtak, ebben biztos voltam. De ki lehet az? És hogy lehet az, hogy ilyen gyorsan megyünk? Az agyam egy kis zugába meg szólalt egy hang, hogy nem kellett volna elmennem otthonól. De az már a múlt, már nem fordíthatok vissza semmit, főleg most, hogy nem tudom hol vagyok és főleg azt nem hogy kivel. Egyszer csak valaki letett egy nagyon kemény valamire. Szólni akartam neki, hogy hé haver, ez rohadt kemény, inkább valami puhát kérek. De egyszerűen nem bírtam kinyitni a számat. Megint éreztem magamon azokat a hideg kezek, de ezt már követte hang is.
- Megmentem az életedet.-egy nagyon határozott férfi mondta. A hangja olyan volt mint a bársony. Kellemes és megnyugtató. Megszerettem volna kérdezni tőle, hogy értette, hogy megment. De nem tudtam megszólalni. Majd hírtelen egy szúrást éreztem a nyakamnál...ezután csak fájdalmat éreztem...felemésztő fájdalmat. olyan volt mintha tűzbe dobnának. Minden végtagom égni kezdett.
Nem tudom mióta feküdhettem így de a fájdalom kezdett csillapodni. Megcélozta a szívemet, ami hangos puffanással megadta magát. Mitörtént velem?? NEM dobog a szívem de hallom a hangokat...vízcsobogást, pici talpak dobbanását, ahogy a puha földre érkeznek. Hallottam ahogy valaki egyenletesen lélegzik-és ez nem az én lélegzetem volt. Beszívtam a levegőt és egy édes illat csapta meg az orromat...olyan volt mint a friss moha. A szememet óvatosan kinyitottam. Minden részletet jobban láttam. Láttam, hogy egy barlangban vagyok, aminek a tetején apró töréseket lehetett észrevenni. Valaki megköszörülte a torkát és a hang irányába kaptam a fejemet. Ismerős volt az az ember akit a falnál láttam, de nem tudom, hogy honnan..nem tudom, hogy hol találkoztam vele. Ezek az aranyszínű szemek és a szőke hajzuhatag. Töprengésemből az a bársonyos hang szakított ki, amit már hallottam nem is olyan régen.
- Bella...kérlek ne támadj meg. Nem akarlak bántani. Megmagyarázom a dolgokat és elmondom, hogy mi lett belőled.
- Hol vagyok?
A hangom iszonyúan furcsán hangzott. Csilingelt ahogy megszólaltam. Milett  velem? Ahogy végig néztem magamon a bőrömet fehérnek láttam..hófehérnek.
- Egy barlangban Forks közelében. Mire emlékszel?
- Emlékszem, hogy ott hagytam szüleimet és elindultam a volterrai erdőbe a bunkerba amit találtam. Meg arra, hogy egy nap megcsúsztam a létrán mikor lefelé tartottam és bevertem a fejem. Minden elhomályosult de még az utolsó pillantásom megtalált egy szőke hajú férfit. Maga volt az?
- Kérlek tegezz. Igen én voltam az. Megmentettem az életed. Elhoztalak ide, hogy átváltoztassalak. Bella..ne ess pánikba..de amit most megtudsz az egy nagyon fontos dolog, amit soha senkinek nem mondhatsz el. Ez egy nagy titok.! Vámpír lettél.
- Hogy mi? Nekem is aranyszínű szemem van? És ezért hófehér a bőröm?

1.fejezet

Csendben baktattam az utcákon, csak a távoli zajokat lehetett hallani. Minden olyan sötét volt, olyan félelmetes. Volt egy kis bunkerem, amiről csak én tudtam, hogy létezik, az pedig a Volterrai kastély melletti erdőben volt. Már egy órája róttam a várost, úgy gondoltam, hogy egy kicsit megállok pihenni, mikor kettő idősebb férfi ment el mellettem. Nem szóltak semmit csak bámultak. A két férfi szeme arany volt. A hideg futkosott a hátamon a látványtól. Gyorsan magamra kaptam a táskát és elindultam hátra se nézve. Két utcányival arrébb azért a kíváncsiság felül kerekedett rajtam így megfordultam...talán nem kellett volna még jobban teli lett a gatyám, mert jöttek utánam persze tisztes távolság volt köztünk, de akkor is félelmetes ez az egész. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy bármit csinálhatnak velem... a lépteimet gyorsabbra vettem, hogy eltűnjek előlük. Jézus Bella te mekkora hülye vagy??? Mibe keveredtem?? Huh elértem az erdő szélét így még egy utolsó pillantást vetettem az idegen felé...és láttam, hogy a kastélyba mentek be. Ekkora megkönnyebbülést nem hiszem, hogy éreztem volna bármikor is. A nap már kezdett feljönni így bátran neki vágtam a zöld szépségnek. A relytekhelyem nem volt messze a kastélytól.

2 nappal késöbb.

A két férfiról nem hallottam azóta semmit. Talán jobb is. Miután felkeltem, elrendeztem magam lelépkedtem a létrán, amin hírtelen megcsúsztam és leestem. A fejem iszonyatosan fájt. Mikor odanyúltam, hogy megnézzem mekkora a sérülés éreztem valami meleget végig folyni az ujjaimon. Vérzett..dejó..már csak ez hiányzott. Senki nincs a közelbe és én megint szerencsétlenkedek. Pár perc telhetett el, de nekem ezek óráknak tűntek mikor lépteket hallottam. Felállni nem tudtam mert a bal bokám eltört, és valószínüleg a bal kezem is, a tarkómon egy nyílt seb van. A látásom kezdett elhomályosulni, de még utoljára láttam egy szőke hajó, arany szemű férfit. Ezután már nem láttam semit..a sötétség egyre jobban magába szívott.

Prológus

A nevem Isabella Marie Swan. 1702-ben születtem Olaszországban. Anyámat Reneenek hívták, apámat pedig Charlienak. A családom kicsit furcsa. Csecsemő koromban még anyám vigyázott rám, de ez 11 éves koromban megváltozott. Édesanyám adrenalin függő volt így én voltak a felnőtt.Apám állandóan dolgozott, nem tölthetett sok időt velünk. Reneenek ez nem tetszett, többször is szóvátette. Az egyik nap mikor Charlie hazaért a munkából Renee megint neki esett. Én éppen vacsoráztam, de elment az étvágyam míg őket hallgattam. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek otthonról. A holmim már napokkal ezelött összepakoltam mikor megint kiabáltak. Csak akkor nem tudtam meglógni. Pénzt és táplálékot raktam magamnak meg mindenfélle cuccot. Megírtam a levelet, amiben elköszönök tőlük és megírom benne, hogy miért mentem el.

Drága Apa és Anya!

Elegem van abból, hogy folyton veszekedtek, így összepakoltam a holmim nagy részét és itt hagylak titeket. Tudom, hogy ez fáj nektek, de nekem meg az fájt, hogy nem volt egy nyugalmas napunk sem. Ne keressetek, mert nem fogtok megtalálni.

Szeretlek titeket: Bells.

A levelet az előszoba szekrényre tettem, jól látható helyre és kiléptem az éjjfekete éjszakába. Ekkor voltam 18 éves.

Sziasztok!

Hahó mindenki! Ez lesz az új blogom, ahova hamarosan írni fogom a történetet és persze szerkesztem az oldalt mert ez így nem maradhat.;) Puszi:Dijja.