1.fejezet

Csendben baktattam az utcákon, csak a távoli zajokat lehetett hallani. Minden olyan sötét volt, olyan félelmetes. Volt egy kis bunkerem, amiről csak én tudtam, hogy létezik, az pedig a Volterrai kastély melletti erdőben volt. Már egy órája róttam a várost, úgy gondoltam, hogy egy kicsit megállok pihenni, mikor kettő idősebb férfi ment el mellettem. Nem szóltak semmit csak bámultak. A két férfi szeme arany volt. A hideg futkosott a hátamon a látványtól. Gyorsan magamra kaptam a táskát és elindultam hátra se nézve. Két utcányival arrébb azért a kíváncsiság felül kerekedett rajtam így megfordultam...talán nem kellett volna még jobban teli lett a gatyám, mert jöttek utánam persze tisztes távolság volt köztünk, de akkor is félelmetes ez az egész. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy bármit csinálhatnak velem... a lépteimet gyorsabbra vettem, hogy eltűnjek előlük. Jézus Bella te mekkora hülye vagy??? Mibe keveredtem?? Huh elértem az erdő szélét így még egy utolsó pillantást vetettem az idegen felé...és láttam, hogy a kastélyba mentek be. Ekkora megkönnyebbülést nem hiszem, hogy éreztem volna bármikor is. A nap már kezdett feljönni így bátran neki vágtam a zöld szépségnek. A relytekhelyem nem volt messze a kastélytól.

2 nappal késöbb.

A két férfiról nem hallottam azóta semmit. Talán jobb is. Miután felkeltem, elrendeztem magam lelépkedtem a létrán, amin hírtelen megcsúsztam és leestem. A fejem iszonyatosan fájt. Mikor odanyúltam, hogy megnézzem mekkora a sérülés éreztem valami meleget végig folyni az ujjaimon. Vérzett..dejó..már csak ez hiányzott. Senki nincs a közelbe és én megint szerencsétlenkedek. Pár perc telhetett el, de nekem ezek óráknak tűntek mikor lépteket hallottam. Felállni nem tudtam mert a bal bokám eltört, és valószínüleg a bal kezem is, a tarkómon egy nyílt seb van. A látásom kezdett elhomályosulni, de még utoljára láttam egy szőke hajó, arany szemű férfit. Ezután már nem láttam semit..a sötétség egyre jobban magába szívott.